4. rész - Meglepetés 1/2 -

  Reggel megint azt vettem észre, hogy ugráltak az ágyon. Megszoktam, mert a tesóm mindig így köszönt, de most nem 1 pár lábat észleltem, hanem vagy 3 pár – at. És iszonyatosan fájt, mikor a járóvégtagomra ugrott.

-         Mi van már? – dünnyögtem.

-         Kelj fel! – hallottam meg az ismert férfihangot.

-         Louis? – ültem fel az ágyra.

Meglepődtem. Mit keres itt? De, nem volt egyedül. Az a szőke fiú volt, aki vezetett. A húgom közöttük vigyorgott.

-         Személyesen és… Niall – el. – mutatott maga mellé, a szőke srácra.

-         Niall?! – kérdeztem.

-         Niall Horan vagyok, már mesélt rólad Louis. – mosolygott, aminek szerencséjére lehetett látni fogszabályzóját. – De most ölözz, meglepetés van számodra.

Hallgattam rá, majd elmentem felöltözni. Míg én ölözök Ők játszottak a húgomra. Agyon csikizték. Tudni illik a tesóm nagyon csikis.

                                                       Louis

Tegnap délután:

Dary valamiért nekem esett. Talán valami rosszat mondtam? Nem tudom, de ezért nagyon kiadt.

-         Bocsánat – suttogtam neki alig hallhatóan.

Nem válaszolt, így gondoltam visszamegyek Harry – ékhez.

-         Ennyi volt a vendéglátás? – hallottam egy hangot a hátam mögött. Szerintem Dary anyukája.

-         Dary kért rá, hogy menjek el. Mondja jó kapcsolata volt Harry Styles – szel? – kérdeztem hírtelen.

-         Harry – vel? Igen, nagyon jó volt a kapcsolatuk. Aztán Harry elment és nem jött vissza. 2010 nyarától nem láttuk. De, mond csak, miért kérdezed?

-         Megbántottam vele Dary – t. Vagyis szóba hoztam Harry – t és kiakadt. Azt mondta az én hibám, hogy elfelejtette Őt.

-         Ismered igaz?

-         Igen, a legjobb barátom, de nekem mennem kell, már biztos keresnek engem is, kérem, mondja meg Dary – nak pluszba, hogy sajnálom. Viszlát. – meg se várva válaszát kiléptem az ajtón. A hó megint esett. Remélem Dary megbocsájt. Nem sokat kellet sétálnom, míg Harry – ékhez értem, hisz’ szomszédok. Kinyitottam az ajtót, ledobtam a cipőmet, s már jöttek is a kérdéseikkel.

-         Haver, hol voltál? – jött az első kérés Harry – től.

-         A szomszédba. – válaszoltam röviden.

-         Szép, te jársz a szomszédjaimba, nem pedig én. – mondta nevetve.

-         Tehetek róla, hogy nem mész? – tártam szét a karomat.

-         Igen. – mondta, szintén nevetve.

-         Már mindenről én tehetek? – emeltem fel egy ici – picit, a hangomat, majd a vendég szóbába mentem. Visszanéztem Harry – re aki, értelmetlenül nézet rám.

Másnap

Niall és Zayn szuszogott mellettem. Mégse volt olyan jó ötlet 3 aludni egy ágyon. Túl sokat forgolódtak és hát, nem valami sokat aludtam, mert valamikor valamelyik mindig megrúgott. Nehezen, de kimásztam kettőjük közül. Elmásztam a konyháig. Ott volt Harry, aki éppen kávét főzött.

-         Jó reggelt – köszönt.

-         Jobbat – dörmögtem.

-         Hogy aludtál? – kérdezte, miközben bekapcsolta a kávéfőzőt.

-         Nagyon rosszul, ez az első és utolsó, hogy velük alszom. Te Harry.

-         Mi az?

-         Kérhetek egy szívességet?

-         Attól függ mi az. – ült le elém.

-         Van egy ismerősöm, és szeretne veled találkozni. Na?

Kicsit még gondolkozott, majd megszólalt:

-         Benne vagyok. Hol és hánykor?

-         Van valahol a városba művelődési központ?

-         Ez csak természetes, akkor ott 11 – kor?

-         Rendben, akkor ott találkozunk. De tényleg legyél ott 11 – re Harry. – mondtam, majd megjelent Niall is felöltözve, megfésülködve. – Na, szerintem én elmegyek érte. Te is jössz Niall?

-         Igen. Várjunk, hova? – kérdezte.

-         Majd meglátod. Vedd fel a kabátot, sapkát, sálat és induljunk. És Harry, 11 – re komolyan legyél ott. – mondtam. Ő is szóra nyitotta száját, de nem hagytam, hogy megszólaljon. Elmentünk a szomszédba.

Becsöngettem az ajtó melletti kis csilingelő tárgyon keresztül. Nem kellet sokat várni, már nyílt is az ajtó. Egy 35 – 40év kerüli férfi állt az ajtó másik felén. Biztos az apukája.

-         Jó reggelt! Dary felébredt? – tértem a lényegre.

-         Még nem, de gyertek be nyugodtan. – nyitotta kijjebb az ajtót. Beléptünk. Dary húga, Doroty már reggelizett.

-         Louis! – ordította el magát, s felém futott.

-         Szia! – mosolyogtam rá. – Itt van Niall is. – adtam át a kislányt.

-         Szia Niall. – mosolygott a lány.

-         Szia.

-         Doroty, hogyan szoktad felébreszteni a tesódat? – kérdeztem.

-         Általában ugrálok az ágyán. – húzta ördögi mosolyra a száját.

Én színt úgy. Felmentünk Dary szobájában. Olyan békésen aludt. Először Dorothy, majd mi ketten Niall – el ugráltunk az ágyon.

-         Mi van már? – dünnyögte.

-         Kelj fel! – parancsoltam rá.

-         Louis? – ült fel az ágyra.

-         Személyesen…. és Niall – el. – mutattam a mellettem álló szőkeségre.

-         Niall Horan vagyok. Már mesélt rólad Louis. – mosolygott és látszott a fogszabályzója. – De most ölözz, meglepetés van számodra.

Szerencsére egyből bele ment, de Niall azért kihagyhatta volna, hogy meséltem róla.

                                                 Dary

Felöltöztem és próbáltam nem úgy kinézni, mint egy szörny. Ami szerintem elégé jól sikerült.

-         Mennyi az idő? – kérdezte Louis.

-         9 óra van. Várjunk, mennyi? – néztem vissza az órára.

-         Mi az? – kérdezte Niall.

-         Csak sulikor kelek fel ilyenkor. – sóhajtottam.

Louis telefonja megcsörrent. Sietve kapott utána, s már meg is nyomta a zöld gombot. Valamit motyogott, de nem értettem csak azt, mikor mondta a lakcímünket. Letette, majd mosolyogva nézet rám.

-         Louis, te kinek adtad meg a lakáscímünket?

-         Hidd el jó lesz a mai napod. 9 – tő 11 – ig átalakítás folyik rajtad. 11 – től a mi meglepetésünk lesz. Csak hidd el! Jó lesz. 11 – kor legyetek, majd Eleanor – ral a művelődési háznál.

-         Ki az az Eleanor? – kérdeztem, mire csengettek.

Anyu hangjában hallottam a meglepödötséget, s diktálta, hogy hol találja meg az illető a szobámat. Nyílt az ajtó, s egy gyönyörű lány lépet be rajta. Tehát Ő Eleanor.

3. fejezet. - Te hibád! -

  Felmentünk Louis – val a szobába és nagyon sokszor megnevetett. Louis éppen egy story – t mesélt, hogy mikor elment vásárolni megtámadták a rajongok, de egyszer csak abba hagyta és a plafont bámulta.

-         Louis, mi olyan érdekes ott? – fordultam meg, hogy én is megnézhessem, amit Ő néz.

-         Nem azt mondtad, hogy te nem vagy Directioner? – kérdezte.

-         De, nem is vagyok az. – tiltakoztam.

-         Akkor mit keres ott Harry képe? – kérdezte hírtelen.

Szóval a legjobb volt barátomról készült rajzott nézi.

-         M – miért te ismered? – mondtam, kissé félve.

-         Aha. – mondta a dicskedve. – A legjobb barátom. – mondta mire elszomorodtam. – Valami rosszat mondtam?

-         Nem, dehogy. Csak én is ismertem Harry – t. 16 éves voltam, mikor jelentkezett az X – faktorba. Azóta nem hallok róla semmit. 2 évvel ezelőtt, szinte elválaszthatatlanok voltunk. Most pedig eltűnt az életemből. – gördült le egy könnycsepp az szememből, az arcomra.

Louis, megölelt, majd gondosan a hátamat kezdte simogatni. Nyugtatni próbált, de várjunk csak. Ő és a hülye többi tag felejtett el.

-         Minden a ti hibátok! – mondtam fagyosan és durván.

-         Mi van? – kérdezte értetlenkedve.

-         Jól hallottad! Miattad és a többi bájgúnár haverjaid miatt felejtett el Harry! – vágtam a fejéhez. – Mont pedig menj el! – mutatottam az ajtó felé.

-         Ez most komoly? – kérdezte nevetve.

Ilyenkor is képes nevetni? Szó szerint leordibáltam, hogy az ő hibája, hogy Harry elfelejtett.

-         Mint a halál, de húz már el!

Felállt, majd az ajtóhoz csoszogott, de alig akaróan. Egyszer rám nézet, és egy halk bocsánat – ot mondott.

Nagyon sok érzelem kavarogott bennem akkor. Düh, szomorúság és egy kis vidámság. Mérges voltam magara és Louis – ra. Szomorú voltam, mert megint felidéződtek bennem a régebbnél régiebbek emlékek, és vidám volt, mert Louis ismeri Harry – t és én eszeltem ki egy tervet. De sajnos nem hinném, hogy bele menne.

Ránéztem az órára, és 15:41. Kissé álmos lettem, a mai, vagyis a párperccel előbb történt incidens után. Felhúztam az órámat vacsora előtt 2 percre, az – az 17: 58 percre. Ledőltem az ágyamra, s 5 perc múlva már az álomvilágba jártam.

,, Az utcán sétáltam. Hírtelen megláttam 2 alakot. Harry volt és Louis. Elmentek mellettem, de Harry rám se nézett. Sírás kerülgetett, s 2, majd több könnycseppem hullani kezdett. Erre viszont felfigyelt és hozzám sietett.

-         Mi a baj? – kérdezte természetesen.

-         S – semmi. – válaszoltam remegő hanggal.

Ránézett Louis – ra, aki egész végig mosolygott. Tudta mi van, de Harry nem. Felnéztem rá, s elkerekedet szemmel mért végig.

-         Dary? – szólalt meg Harry, mire bólintottam. Hosszasan megölelt, és..”

Az ébresztőm „kellemes” hangjára ébredetem, a legjobb résznél. Lehet, hogy most egy perverz állatnak néztek, de jó volt az álmom.

-         Dary! Kész a vacsora. – ordibált fel anya.

-         Oké, megyek. – kiabáltam le.

Lecammogtam a lépcsőn, ahol már érezni lehetett anyu finom ételeit. Rizs hússal, volt a vacsora. Leültem a húgom elé, s elkezdem enni.

-         Ki volt az a fiatalember? – kérdezte anya.

-         Egy senki. – válaszoltam, mire a hugicám a lábamba rugót, amennyire csak tudott. – Most mi bajod van Dorothy? Nekem egy senki. – válaszoltam, kicsit felemelt hanggal, s

felálltam. – Ha most megbocsájtotok, elmegyek aludni. 6 – kor miatta. – mutattam a húgomra, aki szépen evett tovább. Felmentem a szobámba, lefürödtem, de nem tudtam aludni. Csak forgolódtam egész éjjel. Nehezen, de végül elaludtam olyan hajlani 2 fele.

2 fejezet - 2 év utáni nevetés -

  Kinyitottam a kaput és az ajtót vettem célba. Körebölül 1 hétig itthon maradhatunk. A hajam már csupa hó és kissé összefagyott. Különösebben, nem érdekel, de fázok, ezért siettem be.

  - Anya megjöttem. - ordibáltam fel.

  - Szia kicsim. - kiáltott a konyhából.

  - Dajy. - szaladt be, a 3 éves kishúgom Dorothy.

Megölelt, vagyis csak próbált, de mivel csak a térdemig ér, nem sokat tudott. Felemeltem, s belenéztem szép zöldeskék szemeibe. Túlságosan hasonlított az Ő szemeire.

  - Dajy, Dajy medünk ki játszani? - mutogatta a kabátját.

  - Elsüllyednél a hóba. - nevettem.

  - Segíts! - parancsolt rám.

Nagyon sóhajtva feladtam rá egy pulóvert és egy kabátot. Sapka, sál és kesztyű is került rá. Már csak a csizma. Én is felöltöztem és mentünk is ki. Szerencsére már nem esett a hó, de Dorothy elszomorodott. És néha, Kevin megkérdezi miért, nem jövök haza minden nap, holott a kishúgom minden egyes hétvégén lefáraszt.  Főleg valami hülye bandával. Már a szobájába se merek bemenni. Dorothy anya második férjétől van. Már kitaláltátok szerintem, hogy Kevin az. Apa 2 évvel ezelőtt decemberbe életét vesztette a rák miatt. Akkor lett volna szükségem egy barátra. De, mit kaptam cserébe? Pengét. 2 hétig nem jártam suliba, de a tanulmányaimon ez nem látszott meg, szerencsére.

  - Dajy, építsünk hóembert. - mondta a húgom, de felesett a nagy hóba, de felkelt és nem lett semmi baja.

  - Mondtam, hogy elmerülsz a hóba, de te nem hittél nekem. - mondtam, s hátulról eltaláltak, egy..hógolyóval? Erről eszembe jutott egy emlék.

  ,, - Nem Harry, nem akarok! - nyafogtam. 

  - De miért? Nem is meredek, csak kicsit.

  - Aha, kicsit. Van vagy 50 m, de kicsi. Arra várhatsz, hogy én szánkóval lemenjek itt. Nekem bőven elég volt, a 30 m - res is.

  - Megis süketültem, mint 2009 - ben a hullámvasúton, de legalább befejeztük a dalt.

  - Ja, de címet még nem adunk neki. Pedig, január van és júliusban írtuk. 

  - Menj már, mert én is akarok. - mondta, s leültettet a szánkóra, de nem mentem. - Oké, Dar. Addig dobállak hátúról hógolyóval, míg nem esel le, vagy nem mész le. - mondta, majd tényleg azt tette, de a végén csak le mentem."

 Megfordultam a megdobom felé, hogy leordibáljam, hogy ezt nem illik, de felismertem. A 4 kocsis emberke egyik tagja. Arcán láttam a meglepőséget, ami azt jelentette, nem tudja ki vagyok, csak megdobott, mert szerinte ez mulatságos. Hát nem. Másokba - mint bennem - emlékeket idézhet fel. 

  - Ismerlek. Daenerys igaz? - mondta lágy hangjával.

  - Igen, te pedig...

  - Louis. Louis Tomlinson. - mosolygott.

  - Dajy. Haza jött apa. Deje. - kezdett el húzni a húgom.

  - Sajnálom Louis, de máskor kell befejeznünk a beszélgetést. Kevin haza jött.

Kicsit értelmetlenül nézett rám és valami olyasmit morgott, hogy: ,, De, hisz' Kevin nálam van"

Bementünk a házba, ahol jó meleg volt. Anya még mindig főzött. Gyros - t készített amit imádok.

  - Dary, te hogy - hogy itthon vagy? - kérdezte Kevin, mikor már ellengette Dorothy.

  - Milyen kedves fogattatás. - mosolyogtam hamisul. - Amúgy szia. - mentem oda, majd megöleltem. Nekem olyan mintha az apukám lenne. De, persze őt senki sem helyettesíti. Ő nekem egy örök emlék.

,, 10 évesek lehettünk Harry - vel, mikor átjött és apa is itthon volt - kivételesen.

  - Szia, Harry. Tudom ám milyen sokszor vagy itt. - nézett fel apa az újság mögül. - Na és esküvő mikor lesz? - nevetett.

  - Na de apa. - nevettem el magam. 

  - Még  nem tervezek ilyet. - mondta vörös arccal Harry.

  - Most meg elpirult. - állapította meg anya. ''

Summer '09. Szép év volt, nem is sejtve mit hoz a következő.  Harry - vel a közös dalunkat azóta sem felejtetem el.

Do you remember summer '09

Wanna go back there every night.

És így tovább. Szerettem Harry - vel lenni, de én Harry - t is szerettem.

Anya kész lett a gyros - szal. Elővettem egy tálat és raktam a tányéromra egy kisebb adagot. Felmentem a szobámba és ott fojtattam az ,, ebédemet". Telefonomat nyomkodtam, s közben ettem, de a csengő a szívbajt hozta rám.

  - Dary! Téged keresnek! - ordibált fel Kevin.

  - Megyek már. - nyeltem le az utolsó falatott.

Ezt nem szoktam meg, hogy engem is keresnek. Volt, mikor anyut vagy Kevint, de engem soha.

  - Dajy! Dajy! Ő itt Niall. Látod? - tartott egy képet elém az emeleti lépcsőnél a húgom.

  - Dor. Engem nem érdekel. - mondtam az igazat, mire durcásan felment. Lekovászoltam a lépcsőn. - Na? Louis? - lepődtem meg. Minek van nálad répa?

  - Neked is szia. Ja, és neked hoztam. Láttam, hogy szomorú vagy. Úgy gondoltam jövök felvidítani.

  - Sok sikert. - morogta Kevin.

  - Ezt hogy értette?

  - 2 éve nem nevettem, és nem mosolyogtam.

  - Te jóságos Atya Úr Isten! Ezen sürgősen valóztatni kell. Merre van a szobád? - ment vissza a normál stílusba.

  - Az emeleten. De szerintem került el a húgom, idegesítő. - mondtam, mire az emelgetett szamár megjelent. - Már késő.

A húgom hangos sikítozásba kezdett.

  - Úr Isten! Úr Isten! Ez.. ez Louis Tomlinson! - ordibálta a húgom.

  - És?! - kérdeztem vissza.

  - A…. a One Direction tagja. - mondta sokkolva.

  - Aranyos a húgod és nem idegesítő. - mondta Louis. - Kép aláírás, kisasszony. - mire kimondta, muszáj volt nevetnem.

  - Dary nevet. Kevin a fényképező gépet! - mondta anya, s már Kevin ott is termett. Van egy olyan érzésem nem ez az utolsó, hogy nevetek.

1.fejezet - 4 idegennel, egy kocsiban. -

2012. 01. 21.~
  1 évet vártam, hogy vissza jöjjön és újra megcsináljuk, csíny tevékenységeinket vagy valami közös programot a városba. 1 hosszú év, ami a legrosszabb időszakaszaim voltak. Vagdostam magam és rémálmaim voltak, hogy Harry itt hagyott. Örökre. Nem tudok róla semmit. Egyszer láttam a tévébe, de most se híre, se hamva. Mindig arra váltam, hogy csöngessen az ajtón, és vidáman ordibálja: Ez az! Sikerült híres leszek Dary! Híres! De semmi. 2010 nyara óta nem láttam. Csak egy rajz maradt belőle, amit az utolsó közös napunkkor rajzoltam. Most Londonba járok iskolába. Mint mindig, most is szakad a hó, ha tél van. Szeretem a telet, de azt nem ha elcsúszok az iskola udvaron és elesek. Az egész iskola rajtam szokott röhögni.  Az után jöttem Londonba tovább tanulni, mikor Holmes Chapel - ben bezárták a középsulit. Így képtelen voltam ide jönni tovább tanulni. A suliba én vagyok a stréber. Mióta Harry elment, inkább a vagdosásokba és a tanulásba fojtottam bánatom. Sokszor volt, hogy a könyvek felett sírtam, mert hiányzott. Képeket szaggattam le falaimról és elégettem. A szikszalagnak köszönhetően fehér foltok maradtak a falon. Sok közös képem volt Harry - vel, de 1 év alatt mindet eltüntettem. 1 maradt, amit hiába kerestem nem találtam. Mintha föld nyelte volna el.

Meghallottuk a csengő hangját, ami az jelezte, hogy itt a téli szünet. Vagyis a fagyszünet, mivel éjjel - nappal hóvihar van. Szeretem a havat, de ez túl sok, főleg, ha nincs valaki, akivel élvezd.

Össze pakoltam a cuccaim, de ma is - mint mindig - kaptam a beszólásokat, hogy Stréber, vagy a lábamra léptek. Feliratokat ragoztattak rám. Nagyot sóhajtva elsétáltam a szekrényemhez és beraktam a múlt óra könyveit, a matekot. Megfogtam a kitároló helységből a táskámat, majd az ajtót vettem célba. Kinyitottam az ajtót, és megint esett a hó. Nem lepődtem meg. Egész héten ezt a szaros havazást mondja. Káromkodtam? Csak egy rossz szó, amit az én számból keveset lehet hallani. Mindenki azt hiszi, ha otthon vagyok magolok ezerrel, de nem csak ezt csinálom. Ha a szüleim nincsenek otthon, jön az öncsonkítás. Bármilyen helyes tárgy jó. Kés, olló vagy penge. De néha a borotva. Most nem sajnáltatni akarom magam, hanem az igazat leírni. Szókimondó lány vagyok, de néha nem merem.

Elhagytam az iskolát, és a szokásos pályaudvar felé vettem az irányt. Mellettem egy autó lelassított, s egy szőke kék szemű fiú nézett rám.
  - Nem tudod melyik irányba van Holmes Chapel? - kérdezte végül.
  - Hogyne tudnám, én is oda megyek. - válaszoltam kissé félénken.
  - Cool, haza vihetünk?
  - N - n nem akarok egy idegennel haza menni. - tiltakoztam. - Inkább megyek vonattal.
  - Nem hallottad? A vontatok nem mennek, mert sok a hó és, mint most szakad a hó. - mosolygott, amitől lehetett látni fogszabályzóját.
Hosszú gondolkozás után bele mentem. Nem szívesen, de beadtam a derekam. Kinyitottam az anyós üléshez vezető ajtót, beszálltam és láttam még 3 fiút, akik verekedtek?! Miközben mentünk a kocsival, úgy tájékoztattam, hogy merre kell mennünk.
  - Zayn, hagyjad már békén Liam - ot azzal a szar kanállal. - nézett a visszapillantóba a szőkeség. -  Amúgy, hogy hívnak?
  - Daenerys Elizabet Food. - válaszoltam.
  - Hol laksz? - szólalt meg valamelyik hátulról.
  - Egyértelmű. Holmes Chapel - ben. - fordultam hátra, hogy felfedezzem kérdezőmet.
Egy szép kék szemű barna hajú fiú, akinek a homloka össze volt ráncolva. Vissza fordultam előre, s az út többi rész csendben telt. Megkértem őket, hogy a Holmes Chapel táblánál tegyenek ki. Így is tettek, s irány haza. Anya, Kevin és a húgom.

Prológus

                                                                             2 évvel ezelőtt.

  Rajzórán gubbasztok és a pad tártunkat kell lerajzolnunk. Ezzel nem lenne baj, ha Harry - t nem lenne olyan nehéz lerajzolni. Vagy a haját vagy a szemét rontom el.
  - Feladom. - dobtam le a füzetemet a padra, ami egy nagy puffanás kísért. A tanár felkapta a fejét, majd levette szemüveget.
  - Valami baj van Mrs. Food? - húzta fel vékony szemöldökét.
  - Dehogy, nincs semmi. - mosolyodtam hamisan, s vissza vettem az asztalról a rajzfüzetemet.
  - Ha tudnád mennyire aranyos vagy, mikor zavarba jössz. - suttogta a padtársam, majd elnevette magát.
  - Kuss Styles. - néztem rá szúrósan. - Hagyj rajzolni. Nagyon nehéz Téged lerajzolni. És van még az órából 15 perc. - néztem meg a kék órámat, és igen. Jól tippeltem. 15 percem van ezt a nyomorult " művet " befejezni, vagy különben egyest kapok.
                                                                          *
Meghúztam az utolsó vonalat Harry hajához, és hozzá vágtam, hogy nézze meg.
  - Haza vihetem? Túl szexy. - tartotta maga elé a fűzetett.
  - Vidd ki a tanárnak. Gyerünk. - tessékeltem és kapálóztam össze vissza.
Felállt a helyéról, majd kivitte. Mikor a tanár ránézett ő, ilyen nem tehetek semmiről arcot vágott, holott semmi sem történt. De, mire megfordul röhögni kezdett. Kicsengettek, és mivel ez az utolsó óra, mindeki villám sebességgel ment ki. Ma is, mint mindig Harry - vel mentem haza. Mivel szomszédok vagyunk, sokat vagyunk együtt, óvodás korunk óta.
  - Na szia. Ma a szokásos helyen. 14:00 - kor.
  - Igen ott. Szia. - köszöntem.
Beléptem a kapun, majd a fehér ajtót vettem célba. Belépve a házba megcsapott a palacsinta illat. Imádom a palacsintát. Leraktam a táskát, s sietősen a konyhába mentem. Először az órát néztem meg, ami ott virított a falon. 13:30 van. Van kereken 30 percem, hogy oda érjek. De, mivel közel van, nem kell sietnem. Másodszor anyát, aki javába sütött, főzött. Adtam neki egy puszit, s elloptam a nutelát és pár palacsintát. Mire megkentem, csöngettek. Meglepetésemre Harry volt az.
  - Bocsi, csak szólni akartam, hogy halaszva van. Fel vettek! - ölelt meg.
  - Mégis hova? - húztam el magamtól, hogy a szemébe nézhessek.
  - Az X - faktorba. Na mennem kell. A végén elkések. Szia. - köszönt, majd elfutott. Olyan érzésem volt, mintha most láttam volna utoljára. És igazam is volt..