2014. május 22., csütörtök

8. rész - Pedig minden olyan jól kezdődött -

 Tényleg emlékszem, és Dar mindig hitt abban, hogy vissza térek. Pedig Én elfelejtettem Őt. Ő mindig hitt bennem.
Dary csak nézett engem, és szeme cikázott a kép és köztem.
  - Megváltoztál - szólalt meg végül és egy mosoly hagyta el száját. - De nem csak kívülről. Belül is. Már nem az a hülye fiú vagy, aki minden apró hülyeségen szinte sírva röhög, hanem már Te, egy felnőtt " férfi " vagy, aki már csajozással foglalkozik - mondta, majd néhány könnycsepp hagyta el szemét. Rossz volt Őt, így látni. Közelebb léptem hozzá, s megöleltem. Nem habozott. Visszaölelt. Ruhámra mentek könnyei.
  - Nyugi Dar. Emlékszem - ennyit tudtam kinyögni neki.
  - H - Harry. É, én nagyon rossz dolgokat tettem, míg te nem voltál itt - sírt még jobban.
  - Azt hogy érted, hogy rossz dolgokat? - kérdeztem értetetlenül.
  - É, én vagdostam magam - mondta, s nagy köhögésebe kezdett.
 Valahogy nem akarta abba hagyni. Megijedtem, nem tudtam mit csináljak. Dar a padlóra esett és fogta a torkát.
  - Maria! Gyere! Gyorsan! - ordibáltam, ahogy csak tudtam.
Nem sokkal később Dar anyukája már jött is. Ránézett Dary - ra aki, szinte már alig lélegezett.
  - Harry, gyorsan hívd a mentőket! - nézett rám könnyes szemekkel. - Darí tarts ki, nem akarlak téged is elveszíteni - mondta Maria.
Gyorsan hívtam a 911 - et és 5 perc múlva itt is voltak. Az Én híbám, hogy ez történt. Ha most nem jövök haza, akkor mindig egészséges lenne Dar. De, egyáltalán mi a baja?! Én mikor ismertem, nem tudtam semmi betegségéről. Már ha ez az. Kevin és Maria nagyon sírt. Miért most?! Hisz' csak most ismertem fel. Istenem, legalább segítettem volna. De, nem is tudom mi lehet a baja. De akkor is, legalább előbb szóltam volna Maria - nak. Akkor most nem lenne kórházba. Hülye vagy, Harry! Nagyon hülye!
  - Sajnálom - mondtam lehajtott fejjel Dar szüleinek. Mindenki sírt. Én próbáltam nem sírni. Érdekes ugye? Amíg fél órája ismerem fel, hogy ki is Ő és már kórházba kerítettem. Balszerencsés vagyok. Nem is kicsit.
A ház kapuját, szinte berúgtam. Az ajtót is nagy sebességgel nyitottam ki és csaptam be magam után. Erre anyám is felnézett.
  - Harry mi a fene van veled? - jött ki a konyhából anyám.
  - Semmi - válaszoltam flegmán, de könnyeimet már nem tudtam visszafojtani.
Leültem a kanapéra és fejemet a két tenyerem közé raktam. Anya is oda jött mellém és simogatni kezdte a hátamat. Azt hitte szerintem , hogy segít lenyugodni, de nem. Nem ment. Féltem, hogy mi lesz Dar - rel.
  - Mi a baj? - kérdezte aggódással a hangába, de mégis lágy volt.
Nem tudtam neki mit mondani. Hazudjak vagy mondjam meg az igazat. Nehéz volt a választás, de válaszolnom meg kellet.
  - Daenerys kórházba került - néztem rá könnyes szemekkel. - Miattam - mutattam magamra.
Eleinte értelmetlen fejet vágott, majd észbe kapott és eszébe jutott, hogy ki az a Daenerys.
  - Miért miattad? - kérdezte.
  - Azért mert, ha nem megyek át, akkor nem lesz ez. Elkezdett sírni, majd köhögni és már alig lélegzett - magyaráztam. - Szerintem lemegyek lefeküdni - mondtam, majd felkeltem a kanapéról és mentem a szobám felé. Levettem a pólómat, majd a nadrágomat és egy szál bokszerbe terültem el az ágyon. Ha Louis nem annyira makacs, hogy újra megismertesse velem, akkor nem lenne kórházba. De nem, neki muszáj! Louis, hogy az ördög vigyen el!
Lassan, de a végén elaludtam. Álmomba Dary volt és nem volt neki semmi baja..

2 megjegyzés: